Ég a keze alatt a munka

Már a szomszéd ház tetején lángolt a villanydrót, amikor Ferenc, a.k.a. So Bones tömören megfogalmazta a múltkori buli alapmotívumát. Persze nem akkor kezdődött a történet, és nem is ott ért véget. Az előző napokban már fura volt a viszonyom az elektromossággal, néha csak úgy elszállt az áram a lakásban, aztán visszajött minden ok nélkül, villanykörték égtek ki vagy tettek úgy, mintha kiégtek volna, aztán ahogy megpiszkáltam, kigyúltak, és amikor szerdán már indulásra készen álltam, valamiért zsebre vágtam a kis villogó zseblámpámat is. Amint kiderült, akkor égett ki - nyakamat rá, hogy percre pontosan - a fő biztosíték a Downtownban. Tök sötétben iszogattuk a söreinket, mikor szikrázni kezdett a biztosítékot piszkáló fiatalember, majd diszkréten kigyulladt a szomszéd ház tetején is a drót. Tűzoltók, villanyszerelők, sziréna, útlezárás. Négy tűzálló kabátos, sisakos, oxigénpalackos kolléga tartja a létrát és egy ötödik mászik felfelé egy szál pólóban. Na, ő javította meg a cuccot, hála szálljon bátor fejére! Komolyan szentnek tűnt, ahogy ott állt a létrán, oltotta a drótot és körülötte szikrázott a mindenség.
Égett a keze alatt a munka.
Lett aztán fény meg muzsika, beindult a buli, minden működött, éppen még egy hosszabbítót akartam bedugni, hogy tudjam bekötni a kamerát. Ahogy benyomtam, rögtön kigyúlt a kezemben... És lángolt. Körülöttem meg táncoltak az emberek. Ha akkor véletlenül megint a fő biztosíték megy ki, szerintem maga Buddha mester vágott volna kupán a gramofonnal. Elfújtam, és hatalmas, kameramentes hejehuja kerekedett, vigadalom, sörnek szertelen folyása, lábizmok alapos kifáradása.
Másnap még egy hosszabító égett ki a kezemben, és azóta egy sem. A történet konklúzióját pedig ide rejtettem. Klikk!