Ünnep
Mit üneplünk ma? hHát az egyesülést. De azon kívül, a teljesség igénye nélkül, ünnepeljük még a Perspektíva és a Pro Tv születésnapját, Portugália függetlensége visszanyerésének napját (1640-ben, spanyol uralom után, IV. János lesz a portugál király), továbbá ma van az angolai úttörők napja, Szent Eligius, az aranyművesek és a fémmunkások védőszentjének ünnepe, az izlandi függetlenség napja, Vörösmarty Mihály születésnapja (Isten éltessen, haver), a Közép-afrikai Köztársaság nemzeti ünnepe, a csádi szabdság és demokrácia ünnepe, a magyar rádiózás napja, ezen a napon született Woody Allen és halt meg Kaffka Margit, a Costa Rica-i katonai lerohanás napja nem tudom, mit takar, továbbá ma van az AIDS világnapja is.
És ezzel el is érkeztünk mai témánkhoz, a közösüléshez. Szóval manapság a cigi és alkohol mellett a szex a legfőbb démon a kultúrában. A középkorban a testiség minden megnyilvánulása az ördög felségterületéhez tartozott, és valószínűleg ez a képzet köszön vissza most, amikor egy parázna este simán megölhet. Régebben a nemi betegségektől csak viszketett itt-ott, de a múlt század közepére már röhögve tudtuk gyógyítani. Erre most felüti a fejét egy olyan betegség, amitől nagyon gyorsan meghalhatsz. Szexelsz és meghalsz. Egyre durvább ez az egész. Mi lesz a következő lépés? Felrobbansz, amint beledugod a farkad?
Még valami, a nemi betegségek régebben, főleg a szifilisz, az irodalmi elitben taroltak látványosan. Az AIDS elsősorban a könnyűzenészeket, kosarasokat, filmszinészeket tizedeli. Lehet, hogy manapság az írók nem dugnak?
Ma nem rakok fel képet.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home